Az ENSZ és a Világbank népesség csökkentést követel
2010. szeptembere, és a 2011-es éhséglázadások, és az azokat követő átverések, terror után "kibújt a szög" a globális cionista népirtási tervek zsákjából. A Világbank két egymást követő dokumentumáról hallgat, melyekben az irányelvek azt diktálják, hogy jogosultak a szuverén nemzetek ellen fellépni a hitelezés eszközeit felhasználva zsarolásra. A vázolt célkitűzéseket a Világbank, és az ENSZ Népesedési Alapja diktálja, miszerint végre kell hajtani népesség csökkentést. Ha nem hajlandók rá, a hitelezés visszavonásra kerül. Már előre tesztelték a végrehajtást Jemenben és Nigeri Köztársaságban, de a következő évtizedekben globális végrehajtást terveznek. Jemen lakossága hozzávetőleg 22,5 millió, 44,7 fő/km2 népsűrűséggel. A Nigeri Köztársaság kb. 11,5 milliós és 8 fő/km2 népsűrűségével a Világbank szerint "túlnépesedés jeleit mutaja". A Világbank Reproduktív egészségügyi cselekvési 2010-2015 terve, 2010 áprilisában jelent meg. A Bank Millenniumi 5 (vagy MDG5) Fejlesztési Célról beszél, amelynek jelentése "reproduktív egészség".
John P. Holdren, a Tudomány-és Technológiapolitikai Hivatal igazgatója, Obama elnök tudomány-és technológiapolitikai asszisztense úgy tartja, hogy a geo-mérnöki project segítséget nyújt a bolygó stabilizálására időjárás tekintetében a globális felmelegedés ellen. A vegyi-permetezéseket nem csak az USA kormánya, de közleményében a német kormány is elismeri, bár tagadják egészségkárosító, és gazdaságpolitikai érdekek mentén kifejtett, szándékolt hatásait. Holdren tökéletesen járható útnak látja a chemtrails módszert a bolygó lehűtésére, és teljes mértékben támogatja a bárium, magnézium, alumínium, nano-szálak, stroncium, baktériumok, spórák és más vegyianyagok légkörbe permetezését. Holdren álláspontja a Council of Foreign Relations Journalban jelent meg, melyben a CFR (Council on Foreign Relations=Külkapcsolatok Tanácsa) méltatta a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében nehézfémek légkörbe juttatását.
Megjelent a 2012. december 21-re tervezett bio-terrorista támadásról az ingyenes ebook PDF formában. Link David Chase Taylor 2012. május 4-én jelentette meg kutatási eredményeit, Bio-Terror Biblia címmel, amely összeköti a pontokat a hamis zászló alatt elkövetendő járványtámadás több mint 1000 adatpontja, és a bio-terrorizmus hírek és információs spektrumában.
2012- december 21. nem a világvége! Ez amerikának a vége. A terror-esemény, a járvány láncreakciókénti indítása, nagy valószínűséggel élő egyenes adásban fog megjelenni az egész világ számára.
Hogy az Illinois állam béli Chichagóban, 2012. május 20-21 rendezendő NATO csúcstalálkozó, vagy a 2012-es londoni nyári olimpia lesz a "helyszín" még nem tudjuk. Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium veszélyes lehet az egészségre. - figyelmeztet az USA Stratégiai Bioterrorizmus Sürgősségi Orvosi Készültségi és Reagálási Részlege, az Army War College
Oroszország preventív csapással fenyegeti a NATO-t rakétapajzsa miatt
Magas rangú orosz katonatiszt azzal fenyegetőzött, hogy megelőző csapást mérnek az USA vezette NATO kelet-európai rakétavédelmi létesítményeire, ha Washington továbbra is követi ellentmondásos rakétapajzs kiépítési terveit. Dimitrij Medvegyev tavaly már jelezte, hogy katonai retorzió várható, ha nem tudnak megegyezni. A vezérkar részéről Nyikolaj Makarov még tovább ment csütörtökön. "A határozottan használni kell a romboló erőt megelőző jelleggel, ha a helyzet rosszabbodik" mondta egy nemzetközi konferencián résztvevő magas rangú amerikai -és NATO-tisztviselők előtt. Az orosz védelmi miniszter, Anatolij Serdyukov is figyelmeztetett csütörtökön, hogy a tárgyalások Moszkva és Washington között a témában, közelítenek egy zsákutcához."
"Most kapott első-kézből beszámoló egy baráttól, aki a Malév alkalmazottjaként ott volt az utolsó percig .
Nem gazdasági csőd vezetett a Malév megszűnéséhez! Ezer-milliárdba került a felszámolás a kormánynak, míg a cég adóssága cca. 64 milliárd volt. Ez utóbbi mégis a cég beszüntetése mellett döntött. (1000 - 64 =936 milliárd plusz kiadás) Vajon miért???
Reggel, a volt Maléves barátunk még úgy ment be dolgozni, hogy VAN munkahelye."
Mi különbözteti meg Európa országait egymástól? A kérdés költői, de azért megválaszolható. Egy rövid mondatban összefoglalva: A kifoszthatóság és az önvédelmi képesség mértékében. Gyülekeznek a felhők Sárközy feje felett a választások utolsó felvonása előtt. A tét nem kicsi, mert ha nem nyer, sok kényelmetlen kérdésre kell felelnie a bíróság előtt. A kérdések nem csak az 50 millió támogatást, vagy a máig elszámolatlan 2 millió eurót érintik, de hosszú listán népirtás is szerepel, amiért, ha "jól emlékszem" valami hasonlóan önhitt diktátort már felakasztottak. Egy líbiai tisztségviselő szerint a Kadhafi rezsim úgy döntött, hogy 50 millió dollárral támogatja Sárközy elnökválasztási kampányát 2007-ben. Így utólag biztosan azt gondolják, megérte, bár kétségtelen, hogy Sárközy nem a kicsit szegényes "hajrá Magyarország" szlogennel kampányolt. Az Ő szlogenje: "Franciaország erős", "az erős Franciaország nem fél" jelmondatok szerepelnek!
Terjed a bank-maffia járvány! Ahogy az Occupy Wall Street mozgalom szereplői ellen is megindult a bankok és a "rendőrség"(?) által közösen megszervezett, megtervezett levadászási akció, úgy ilyen eszközöket Magyarországon is alkalmaznak, pedig csak az érvényes törvények szerinti igazunkat követeljük, és amit nem akarnak megérteni a csalásokat kiagyaló bankok, az azt támogató kormányok, bíróságok és ügyészségek. Kásler Árpi megfenyegetése, és megfélemlítésének kísérlete rossz ómen Orbán számára, de Navracsics helyében is elsüllyednék a szégyentől. Egyik hazáját kifosztó és a kifosztásban segédkező bábkormány sem hiheti, hogy "megbízása" örökérvényű, és korlátlan hatalmat biztosít, mert "hosszú az út a pohártól az ajkadig"!
Tudom, hogy bíznak abban, hogy a lefegyverzett ország maradék hadserege is csak arra elég, hogy a NATO afganisztáni kábítószer termelését védje.
Ez utóbbi NATO tevékenység miatt már a Nemzetközi Bíróságon van az orosz feljelentés, mert a "termelés" 40-szeresére növekedett, ami a tálib-uralom alatti kb. 100 tonnáról növekedett meg, de "zsoldosokkal" itthon sem lehet megvédetni az emberek jogait, ahogy nagyrészben mindenre kapható rendőrökkel, és köztisztviselőkkel sem!
Dr. Boian Alexandrov, a Center for Nonlinear Studies at Los Alamos National Laboratory in New Mexico kutatója szerint, a terahertzes (THz) hullámok elpusztítják az emberi DNS-t. A hullámok szó szerint szétcsomagolják a kettős spirál molekulaterületeit. Most egy csapat a szakember az UT Dallas-tól a műsorszórásba tervez bevezetni a THz chip-eket és beágyazni őket a mobiltelefonok használatába, mint képalkotó rendszert a fogyasztók számára. Elsősorban, a bűnüldöző és az orvosi személyzet részére. Ez egy potenciálisan halálos technológia, ami végül megöli, vagy megbetegíti emberek millióit.
Mondhatni, feltalálták, hogy a tyúkkaki nem robban... "Biohekkerek" befolyásolhatják az emberi agyat. "Az amerikai tudósok meg vannak győződve, hogy nincs messze az az idő, amikor az agyat ugyanúgy „fel lehet törni”, mint a számítógépet, azaz irányítani lehet majd az embert."
Ha belegondolunk, a sok hülye politikus mit csinál? Megvezetett embereket befolyásol. A gyógyszergyártók hogyan manipulálják gyógyszerfüggésbe hajszolt, általuk megmérgezett embereket? A PepsiCola gyártói miért kevernek halott embriókból származó "ízreceptorokat a népszerű üdítőbe"? A Monsanto meddig fogja rongálni a bioszféránkat? A HAARP állomások, vagy NATO radarok miért sugároznak tudatmódosító hullámokat, és miért változtatják meg a légkör elektromos töltöttségét?
Ha már Zoli szóba hozta, a mai napig nem vesztette aktuálisát Solymosi Eszter halálának körülményeit vizsgálni:
A tiszaeszlári pert a mai nemzedék teljesen egyoldalú, ferde, hamis világitásban ismeri.Évtizedek óta úgy él a köztudatban, mint egy középkorra emléleztető boszorkányper, mint az ártatlanul üldözött zsidóság nagy mártiruma, s az antiszemita gyűlölködés gonosz találmánya.
Míg a hétköznapi emberek a megszorításokon, és munkahelyük elvesztése miatt bosszankodnak, az euróövezeti hatalom is figyelemreméltó átalakuláson megy keresztül. Mario Monti olasz miniszterelnök "mennybemenetele" figyelemreméltó több okból is, mint lehetséges lett volna a számítások szerint. Lecserélték a botrányok között szörföző Silvio Berlusconit. A technokraták teljesen felfüggesztették a demokrácia szabályait, és talán magát a demokráciát is. Példátlan, hogy a Goldman Sachs egy magas rangú tanácsadója felelős egy nyugati nemzet politikai hatalma megtestesítéséért.
Kicsit büdös ez a terrorista kérdés! Sőt, nem kicsit, nagyon! Valójában olyan, mint amikor szarral dobálják az embert, ráadásul evés közben. Ahogy megszünt a kommunista veszély, bár a "Népi Kína" kommunistaként beszél saját magáról - Kuba, Észak-Korea, és még néhány diktatúra is ide soroja magát - a kommunizmus rémképe háttérbe szorult. Talán nem véletlenül. A kommunista eszmékkel nemrég foglalkoztunk, most a következő kreált "trükkök" kerülnek boncasztalra. A "Y" vágás után nagy mennyiségű, színtelen gáz, vagy helyesen inkább, büdös kénhidrogén terjeng a levegőben, de mintha némi rádioaktivitás is vegyülne bele...
Minden a "legnagyobb rendben"! A dél-európai, az afrikai és a közel-keleti tűzfészkek "szépen" termelik a híreket és az áldozatokat. Szíriában egy olyan választásra lenne szükség,amelynek időpontját és feltételeit jól határozzák meg. Fontos az, hogy az kerüljön hatalomra, akit a nép választ meg- így fogalmazott a török miniszterelnök, miközben az Amerikai Egyesült Államok egyre határozottabban vezet be szankciót azon országokkal szemben, amelyek nem csökkentik az iráni olaj exportálást. A Dél-Szudán, Jemen, Szíria, Nigéria és Észak-tengeren olajpiacokon keletkezett fennakadások ellenére, nem keletkezett olajhiány. A fogyasztó országok figyelme Irán helyett más olajtermelő országok felé terelődött.
NWO, Kony 2012, kommunizmus elleni harccal az "NWO kommunizmusáért"
Hogy miért került elő a "kommunizmus" kérdése? Kommunizmus és kommunizmus között is óriási különbség lehet, de egy biztos, a végkifejlet mindig ugyanaz, diktatúra. Nincs kommunista diktatúra, vagy kapitalista diktatúra, csak diktatúra, és egy darab diktátor. Az NWO esetében sem lehet több!
Elvileg, a kommunizmus, legalábbis a definíció szerint, az osztály nélküli társadalom politikai ideológiáját jelenti Karl Marx és Friedrich Engels 1848-as Kommunista kiáltványa óta. "Fajtái" szerint sztalinizmus, maoizmus, trockizmus, tanácskommunizmus, luxemburgizmus, keresztény kommunizmus és eurokommunizmus. A fáma, és az egyes ideológusok szerint, a kommunizmusba vezető út a fejlett kapitalizmusból, a szocializmuson keresztül vezet, bár ezt a történelem még nem igazolta.
Az EU látványos döglődése sok mindent eltakar a háttérfolyamatokból. Ha George Friedman Stratfornál hangoztatott gazdaságelemző féligazságai mellett a magyar(?) sajtó Orbán-stratégiai öntömjénezését is, vagy a további hátrányos megkülönböztetést "biztosító" EU döntéseket nézzük, elmondható, hogy a Magyarország ellenes EU "politikához" már csak egy kilépés hiányzik.
Mivel egyedül nem nagyon tudtam kimozdulni, ha igen akkor is mindig rosszul lettem, tegnap munka után elmentünk egy nagyobb bevásárlásra pár villamosmegállónyira tőlünk.
Én örültem, hogy járni tudok így ő cipekedett egy bevásárlókocsival.
Amikor indultunk haza, felszálltunk a villamosra amin hatalmas tömeg volt, engem szó szerint löktek az utasok beljebb, így rálöktek egy mögöttem álló 20 évi körüli lányra, aki rettenetesen fel volt háborodva, hogy ráléptem a cipőjére.
Hogyan lettetek rabszolgák, mi történt és miképp tudjátok magatokat ebből felszabadítani.
(Más szóval, paradigmaváltás! Első fejezet, helyzetfelismerés)
Hol volt, hol nem volt egy bolygó melynek a neve Therra, ahol egyetlen homosapiens élt a mai fejős marhák elődje, az ember.
A mostanit megelőző civilizáció "teteme" még ki sem hűlt, a Föld hosszú történelméhez képest elenyészően kevés, pár ezer évre rá, és már meg is jelentek az emberiség következő gyilkosai. Kétségtelen, hogy nagyrészt egyet lehet érteni David Meyer, az összeomlás öt szakaszát felvázoló gondolataival, de ha egytől kezdjük, mindig van egy kiindulási állapot, a nullpont. Ez pedig az, amikor elkezdik kijelölni a társadalmi "fejlődés" irányvonalait, ami egyben azt is jelenti, hogy megtervezték az emberiség elpusztítását, esélyt sem adva számára. Meyer, megállapításaiban nem veszi figyelembe, hogy az általa meghatározott öt szakasz, a "végeredményhez", vagy végítélethez közeli állapot, és az ötödik sem biztos, hogy az utolsó pont.
Bizonyos eseményeket fel lehet gyorsítani, "természeti katasztrófákkal", járványokkal, terrortámadásokkal, vagy akár egy aszteroida becsapódással, bár ez utóbbi még "szerencsére" nemigazán tartozik az emberiség ellen bevethető, illuminátusok által alkalmazható fegyverek közé.